|
Katy Perry lett az első olyan nő, összesen a második olyan előadó Michael Jackson után, aki a Billboard Hot 100-on (ötvenhárom éves történelme alatt) öt dallal ért el első helyezést, legutóbbi a “Last Friday Night (T.G.I.F.)”. Sorban a California Gurls, a Teenage Dream, a Firework, az E.T. című dalokkal sikerült első helyezést elérni korábban. A Billboard 200 album toplistára pedig 2010. szeptember 11-én került első helyre, az albumból 1,7 millió másolatot adott el a Nielsen SoundScan szerint.
“Elérni az első helyezést mindig egy felejthetetlen pillanat, de ha még történelmet is ír az ember, az emlékeztet arra, hogy hány millió embert köt össze egyetlen apró esemény. Mindenkinek köszönöm, aki segített ezt elérni. Kilenc éves korom óta, mikor még a fésűt használtam mikrofonnak, nagy álmokat kergettem, de ez minden álmomat felülmúlja. Remek szülinapi ajándék ez a “Teenage Dream” albumnak!”
Katy az első nő, akinek sikerült mindezt elérnie, korábban ugyanezt csak az elhunyt Michael Jacksonnak sikerült. Első helyezést ért el a 100-as toplistán a “Bad” albumról az I Just Can’t Stop Loving You, a The Way You Make Me Feel, a Man In The Mirror, és a Dirty Diana. Jackson a sikerét kilenc hónap és két hét alatt érte el, míg Katy Perry egy év, két hónap alatt. Tehát Michael Jackson ugyan gyorsabban hódította meg a toplistát, Katy Perry dalai tovább maradtak az élen. A “Bad” album számai összesen 7 héten keresztül vezettek, míg Katy “Teenage Dream” albuma 18 héten volt első.
Ha sorban nézzük, akkor a California Gurls 6, a Teenage Dream 2, a Firework 4, az E.T. pedig 5 héten keresztül vezetett. Katy öt vezető dalát játszották a legtöbbet a rádiókban Mariah Carey óta, aki 1990-91 között produkált hasonló eredményeket. Ezt a rekordot egyébként Whitney Houston tartja 7 dallal (egy albumról), amelyet 1985-88 között ért el. És ha ez még mindig nem lenne elég, az énekesnő a 100-as toplistán 66 egymást követő héten keresztül volt folyamatosan a Top 10-ben, köszönhetően a Teenage Dream nevezetű albumának, amellyel megelőzte a korábbi rekordert, az Ace Of Base-t.
A “Last Friday Night” pedig már a második hetét tölti a toplista élén, eddig körülbelül 148 millió megtekintéssel/meghallgatással a Nielsen BDS szerint. Emellett körülbelül 156000-en töltötték le digitálisan a dalt, a SoundScan információi szerint. A Capitol múlt héten jelentetett meg egy remixet a Last Friday Night-hoz, amelyben Missy Elliott is énekel. A dal a letöltési oldalakon ismét nagy bevételeket hoz. A Last Friday Night két hétig volt első helyezett a Digital Songs-on július elején, miután megjelent a 8 perces videóklip, amelyben feltűnik Rebecca Black, Kenny G, Debbie Gibson és Hanson, valamint ismert színészek is szerepelnek, Corey Feldman, Darren Criss és Kevin McHale (utóbbi kettő a Glee c. sorozatban szerepel). A klipet azóta már több, mint 80 millióan nézték meg YouTube-on.
|
Szólj hozzá!